Útravaló Zitának

(Az esküvője alkalmából)

Az első felvonás az ébredő szerelem volt, a második felvonás elején már az eljegyzésre került a sor, a felvonás végén jelentkezett a szükséges akadály is: Szeleczky Zitának annyi dolga volt a színpadon és a filmgyárban, hogy esküvőre sem volt ideje. Végre mégis csak itt a jó harmadik felvonás a legszabályosabb, legtökéletesebb heppienddel:
Szeleczky Zita, pályatársaik és a nagyközönségnek szeretetétől kísérve, megesküdött Haltenberger Gyulával. Mit adjunk kedvencünknek, Szeleczky Zitának útravalóul? Olyat adunk, aminek tudjuk, örülni fog, az alábbi nyilatkozatokat: mégpedig küldőik szoros betűrendjében:

Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tajga:
– Egészen biztos, hogy Zitából jó feleség lesz, és kívánok neki sok boldog jubileumot!

Bánky Viktor filmrendező:
– Zitával sose volt baj. A jeleneteket mindig őszintén és szívből játszotta. Öröm volt a rendező számára. Ezekután még jobban el tudom képzelni: milyen öröm Zita a férje számára! Mert aki ennyi szívet kap, nagyon boldog lehet. Ugyanezt kívánom Zitának is…

Börzsey Sándor, a Nemzeti Színház fővilágosítója:
– Mindig igyekeztem a legtöbb fényt Szeleczky Zitára irányítani, de most nincs annyi reflektorom, amennyivel boldogságára és házasságára szeretnék világítani. Így hát egyszerűen csak a jó Isten legfényesebb áldását kívánom rájuk.

Füstös András, a Nemzeti Színház régi szereposztó altisztje:
– Énelőttem semmit sem változott Szeleczky kisasszony helyzete a férjhezmenéssel. Eddig is leányszerepeket vittem neki, és ezután még nagyon sokáig leányszerepeket fogok vinni, talán még akkor is, amikor az életben már anyaszerepet játszik…

Kalmár Istvánné Rassay Gabi, a volt bálkirálynő kolléga:
– Azt kívánom, hogy legyen olyan boldog, mint én. Akkor soha nem lesz szomorú. (De a ruháját nagyon irigylem.)

Kiss Ferenc, a Színiakadémia igazgatója:
– Kívánom, hogy Zitából legalább olyan jó feleség legyen, mint amilyen jó tanítványom volt – és akkor nagyon boldogok lesznek.

Liszt Nándor, a Nemzeti Színház főtitkára:
– Szíves közlésre vár e pár sor,
A Shakespeare ciklus véget ért,
És Júliának is szívébe
Öröm, boldogság, béke tért.
A rómeói véres álom
Viharzó lelke lepihent,
S a főszereplőt beragyogja
Egy gyönyörű szép heppiend.

Négyesy Mátyás súgó:
– Szeleczky Zita mindig a legjobb szövegtudó volt, s így sose szorult rám. Hiszem, hogy a jövőben még inkább
fogja tudni a boldog jelenetek szövegét, és kívánom, hogy a férje szemében találja meg mindig saját szavait.

Rab Antal, a Nemzeti Színház ügyelője:
– Féltékeny vagyok. Féltékeny, hogy a sok színpadi boldogság után valóságos boldogságnál nem ügyelhetek. De tudom, hogy továbbra még jobb kezekben lesz s így a háttérből is kívánom: ügyeljen a jó Isten Szeleczky Zita boldogságára.

Rácz Vilmos, a Színházi Magazin főszerkesztője:
– Szeleczky Zita fényképeit mindig szívesen helyeztem el a Színházi Magazinban, de legszívesebben most, amikor azok boldogságát sugározzák. Legjobban azonban akkor fogok örülni, amikor majd a kis trónörökössel együtt fotografálhatom…

Steiner Annus, a színházi öltöztetőnő:
– Tessék elhinni, hogy nagyon fáj a szívem, hogy aranyos művésznőnket az esküvőjén nem én öltöztettem. De azért mégis boldog vagyok, mert ő is boldog. Adja Isten, hogy mindig az legyen!

Szabó Károly dr. tanácsjegyző, Szeleczkyék anyakönyvvezetője:
– Most látom tökéletesen beigazolódni azt a tényt, hogy a színdarabokat az életből írják. Ezt, ha jól tudom, úgy hívják: heppiend. Bár a színdarabok folytatását a közönség nem látja, de képzeletében a heppiend után a legteljesebb boldogságban látja a szereplők életét. Nos, én ezt a képzeletbeli boldogságot a valóságban kívánom nekik.

Szabó Sándor, a többszörös partner:
– Állandó, kedves partnernőmet rövid időre most elvesztettem.

Wahlkampf Henrik, a MA C vigalmi bizottságának elnöke:
– Istenem, hogy múlik az idő. Mint első bálost én vezettem be a bálterembe. Azóta nagy művésznő lett, és most elérkezett élete legnagyobb szerepéhez. Asszony lesz. Mit kívánhatnék néki? Egész életében legyen olyan boldog, legyen olyan szép, mint akkor, mikor gyönyörű fehér ruhájában először lépte át nagylányságának, a bálteremnek küszöbét.


Ez az, amit Szeleczky Zitának jó szívvel útravalóul adunk, és még csak egyet. A Kálvin-téri templom közelében cseresznyét árul egy öreg kofa. A Szeleczky-esküvő napján beszélgettünk vele. Ezt mondotta:
– Nem tudom, ki esküszik most a templomban, de én még sose láttam ennyi sok embert a Kálvin-téren. Ha hatszor
annyi cseresznyém van, azt is eladhattam volna. Áldja meg ezért is az Isten az új fiatal párt! (Színházi

Magazin, 1940/25.)