Levél Szeleczky Zitához Oroszországból

Muszka földön lassan jár a posta, s mire ezek a sorok Önhöz érkeznek, eltelik némi idő. Talán nem több mint tíz nap, de az is lehet, hogy valamivel több.

Valahol Oroszországban vagyunk, az egyik hatalmas orosz városban. A tábori moziban az Édes ellenfél ment. Az orosz mozit zsúfolásig megtöltötték a derék magyar katonák. Sokan egy-két hónapja jöttek ki, de vannak olyanok is, akik hosszabb ideje élnek s küzdenek itt, távol a szeretett hazától.

Közel két hónapja, hogy otthagytam én is az édes otthont, s eljöttem ide. Ezidő óta először jutottam el a tábori moziba. S képzelje, ott Önnel találkoztam.

No-no, nem egészen így áll a helyzet. Találkoztunk. Mert amikor megjelent vetítésben a film szereplői között a neve, a tömeg felmorajlott. Mindenki kedves, régi ismerősként üdvözölte a Művésznőt. S amikor Kiss Manyi neve következett, ugyanez a tömeg kacagni kezdett. A higany-művésznő mókái jutottak eszükbe azoknak, akik itt megjelentek, s látták őt pesti operettszínpadon. Igazán jól elszórakoztunk. A művésznő kedves, szép és fiatal volt. A német bajtársak, akik besurrantak közénk, elismerően bólogattak: „Hübsches Mädchen” – mondogatták.

Két hónap óta egy sort sem írtam a tábori lapokon kívül, de ezt a levelet meg kellett írnom. Hosszas gyengélkedés után örömet akarok szerezni önnek, mert ez a legtöbb, amit egy ember a másiknak adhat Művésznő!

Kétezer kilométerre az édes haza határaitól Ön szerepelt, játszott a színpadon. De hogy játszott! S a közönsége, az a sok katona, oly hálás, oly boldog volt. Csupa vidám, derűs arc tolongott a kijáratnál. Most láttam először, mily nagy hatalom a film. Elhozza Önt és játékát kétezer kilométerre, elhozza a fiatalságot, a játékot és a szerelmet, a boldogságot – ami után mindannyian futunk. Ünneppé avat egy magyar szót és a magyar muzsikát. Ünneppé avat egy esős, idegen, hétköznapi délutánt.

Köszönjük, kedves Művésznő, ezt a látogatást, melyről bizonyára nem tud, bár az a gyanúm, tudta, hogy filmje egyszer ide is kikerül. Olyan odaadással játszott, ahogyan minden igazi művész játszik, aki művészetét ismeretlen utakra elindítja, s biztos abban, hogy akár Kamcsatkában is sikere lesz. Ezt a biztonságot éreztem fent a tiszti páholyban, s közlöm innen a messze távolból: Művésznő, a játék kitűnően sikerült. Illúziónak ma teljes volt, ma éjjel szépet álmodunk. Köszönjük.

Tisztelő híve:
Dr. Marék Antal zászlós Tábori posta 291/45

(Délibáb, 1942/28.)