H. N.: Hála Istennek…!

Megint nem lehel otthon találni, annyi a dolga. Reggel kilenckor már a szabónál próbál. Az új film ruhái készülnek. Nem is szabadul déli egy óra előtt. Akkor meg a fodrász következik. És így megy ez egész nap. Cipész, fodrász, szabó, tárgyalás, komisszió. Igen sok elintéznivalója van ám a filmsztárnak, különösen pedig akkor, ha majdnem egyévi pihenő után kell újra nekikészülődnie a filmezésnek…

Három napig kajtattuk telefonon.
– Halló, itt Szeleczky Olga beszél. Zita nincs itthon. A szabóhoz ment, de lehet, hogy már a fodrásznál van, sőt az sem lehetetlen, hagy előbb a filmesekhez ment tárgyalni.
– Köszönjük.
További telefonok tömkelege. Végre…
– Csodálkozik, hogy ilyen nehezen talált meg? – fogad bűbájos mosolygással. – Hisz a fülem sem látszik ki a szaladgálnivalóból. (Akkor pedig igen benne lehet, mert roppant picike füle van.) Képzelje, úgy volt, hogy kedden indulunk Füredre, a Gyávaság című Matolcsy-film külső felvételeire. Mi mindent kellett volna addig elintéznem. Hál’ Istennek, közbejött akadályok miatt majd egy héttel elhalasztották az indulást. Most hát akad még egy
szabad félórám is.
Akkor kikérdezzük.
– Kik a partnerei a filmben?
– Sennyei Vera, Lukács Margit, Zsillei Margit, Hajmássy Miklós és Kamarás Gyula. Jó film lesz.
– Apropó, film… Mit szól a sztárgázsi vitához?
– Nagyon igazságtalanok az emberek. Nem látják be, hagy én valószínűleg csak egy filmet készíthetek ebben az évben, mert bár teljesen meggyógyultam, mégis könnyebben fáradok. A filmesek könnyen beszélnek. Ők keresnek a filmen, de a hóba-sárba, a hideg vízbe a színésznek kell a szerep miatt belemásznia, s az már a színész dolga, ha emiatt megbetegszik. És különben sem kérek többet, mint amennyit egy-két elsővonalbeli kollégám.
Egy pillanatra megáll, úgy magyaráz.
– Nekem abból a pénzből kell megélnem, amit munkával keresek. Nincs családi vagyonom, sem dúsgazdag amerikai nagybácsim, akitől örökölnék. Még szerencse, hogy néha olyan kedves momentumok is szerepelnek életemben, mint az az oroszországi levél, amelyet a Délibáb közölt a múlt héten. Marék Antal zászlós úrnak köszönöm a szép sorokat és különösen a virágcsokrot, amelyet a húga által küldött. Ilyenkor érzem igazán, hogy érdemes dolgozni.
Megkockáztatjuk a legkényesebb kérdést:
– Mi igaz a válási pletykákból? Igaz, hogy maga és Gyula…?
– Magam sem tudom, mi lesz. Tulajdonképpen mi nagyon szeretjük egymást Gyulával…
Hazafelé menet a taxiból megmutatta az új Serleg utcai házat, ahol kétszer háromszoba-hallos lakást vettek ki.

(Délibáb, 1942/29.)