Szeleczky Zita eljegyzése

Szeleczky Zita lakásán vagyunk. Az ablakon aranylóan ragyog be a téli napfény és itt a kedves, vidám hangulatú szalonban eljegyzést ünneplünk. Igen, eljegyzést. Szeleczky Zita eljegyzését. Zitánkat ugyanis eljegyezte a 121-ik gépvontatású tüzérüteg. És most az olvasó, kinek nyájasságához kétség nem fér, ne gondoljon sajtóhibára: Zitát csakugyan egy egész tüzérüteg jegyezte el minden megkérés nélkül, váratlanul. Maga a boldog
menyasszony lepődött meg legjobban, amikor a tüzérüteg képviseletében beállított hozzá egy szabadságos zászlós, Kukorelly László és hozta az oklevelet. Az eljegyzésről ugyanis szabályos oklevelet állított ki az üteg. Kámer László őrvezető készítette tűz-csendes pillanatokban, nagy gonddal, művészien. Felül Zita mosolygós arca, és alul a szöveg:

Díszoklevél
Szeleczky Zita művésznőnek, amelyet a M. Kir. 121. gépvontatású, önálló közepes ágyúsüteg tisztikara, legénysége ajánl fel azon alkalomból, hogy a művésznő a fronton küzdő nevezett alakulat ügyeit felkarolta és magáévá tette. Ezen díszoklevelet, mint szeretetünk, hódolatunk és hálánk örök emlékét, fogadja szeretettel!

Don-part,
tábori postaszám 202/35.
1942. XI. 23.

A zászlós úr átnyújtja az oklevelet, összeüti a sarkát katonásan, csaknem leánykérőn és kijelenti:
– Az ünnepélyes aktussal a 121-es üteg eljegyzettnek tekinti önt, Művésznő! Ezentúl, ha ismét jelentkezik leánykéréssel egy üteg, szíveskedjék „kosarat adni” nekik!

A tréfán túl van ebben az oklevélben valami meghatóan komoly is, mert magával hozta a zászlós úr százhatvan ember üdvözletét és háláját is, százhatvan ember köszönetét, akik könnyebben viselik el a front megpróbáltatásait, ha olykor-olykor felcsendül a tábori rádióban Zita kedves hangja… És akik valamiképpen le akarták róni hálájukat és szívük minden szeretetét beleadták a százhatvan aláírásba. Mert aláírta ezt az oklevelet a tisztikar, de még a legénység is.

Könny szökik a szembe, úgy elérzékenyül az ember egy pillanatra. Mert arra gondol: valami csodálatos vágyódás élhet az emberekben a szépség, a művészet után, ha odakint a front dübörgésében is meghallja távoli hangját, felfigyel rá és megkeresi vele a kapcsolatot. Zita is érzi ezt, oly elfogódott és halk most, mintha hinni sem akarna a szemének, fülének. Ez a kis oklevél valóban nem mindennapi esemény a háború történelmében,
és Szeleczky az első, aki egy tüzérüteg menyasszonya lett… Átveszi az oklevelet, kicsit megcsuklik a hangja, amint köszönetet mond érte:

– Zászlós úr… ebben a pillanatban nem tudok mit mondani, csak annyit…, hogy ezért a pillanatért, úgy érzem, nagyon is érdemes volt megszületni. Mert ez az oklevél életem legnagyobb sikere, és ha többé soha-soha nem kapnék tapsot, akkor is érdemes volt játszanom! A front meghallotta a hangomat és ezt köszönöm maguknak. És köszönöm, hogy szeretnek, köszönöm, hogy elhozta ezt az oklevelet.

Én – itt megcsuklik Zita hangja és könny szökik bársonyos szemébe –, én ígérem, hogy nagyon hűséges menyasszonyuk leszek!

A zászlós úr válaszolni szeretne, de zavarral küszködik, csak nyel egy nagyot és egyik lábáról a másikra helyezi testsúlyát. A Don partján levő bajtársaira gondol és mind a százhatvannak üdvözlete fénylik szemében. Az ablakon meg beragyog a napfény, és a tündöklő szobában mintha ott állna felsorakozva a „121-ik gépvontatású, önálló, közepes ágyúsüteg” tisztikara, legénysége, sapkához emelt kézzel, merev „vigyázz”-ban…

(Film, Színház, Irodalom, 1942/51.)